A végtelenségig és egy picit még annál is tovább tartó COVID mizéria és annak minden kellemetlen következményeinek és hatásának kezdetleges lecsengésének megelőlegezett és hőn áhított bizakodásának felemelő jeléül a DRH csapata meghirdette a 2022-es éve első hivatalos FAI FPV versenyét. Méghozzá elég korán, a verseny előtt kb. 1 hónappal megnyílt a regisztráció a www.racetimer.hu weboldalon (ahová egyébként érdemes néha felnézni, hiszen már a következő verseny időpontja is fent van). A szervezők minden lehetőséget megadtak a jelentkező pilótáknak, hogy begyakorolják a pályát, hiszen hasonlóan az utolsó versenyekhez, ez a pálya is előre ismert volt. Több hétvégén is nyitva volt a Hungaroring, hogy mindenki tudjon próbálni, Rontó Rolandnak köszönhetően pedig szimulátorban is elérhetővé vált a pálya.

Természetesen a kupák is megérkeztek időre, illetve szépen gyűltek a felajánlások az FPVRaceStore.hu és a Flyingbee3d.hu jóvoltából. Hasonlóan az ezelőtti versenyekhez, ezen alkalommal is jelen voltak külföldi pilóták, így mindenkinek adott volt a lehetőség, hogy megmutassa, mit sikerült alkotnia télen, illetve a tavalyi évben.

A megszokott pilótákon kívül sokan most csatlakoztak a DRH hivatalos FPV versenyzői körbe, így több újoncot is láthattunk. Voltak köztük kezdők, de volt, aki egészen az utolsó futamig, a döntőbe is bejutott.

A hivatalos gyakorlásra március 5-én, szombaton került sor. Annak ellenére, hogy a pálya ismert volt, illetve szimulátorban is elérhető volt, sokan jelentek meg a verseny előtti napon, hogy az utolsókat is finomítsák a gázkezelési és kanyarodási technikájukon.

A lényeg azonban vasárnap, március 6-án történt. A szervezők már reggel 7 óra előtt kint voltak a pályán, biztosítva a versenyzéshez szükséges körülményeket. Kínából rendeltek jó időt, valamint GLS-sel a versenyen megszokott szelet, és nagy versenyzést. Ebből azonban sem jó idő, sem szél nem lett. Cserébe hideg volt. Viszont nem fújt a szél. A hangulatot meg hoztuk mi, pilóták. 

8-kor megérkeztek az első gépátvételre jelentkező versenyzők, a nevezés díj leadása után failsafe teszt következett. Kaját is lehetett rendelni, köszönet Hatalyák Máténak, hogy intézett pizzát, ezt is előre kifizettük.

9:00-kor elindult az első csoport gyakorlása. A versenyzők szervezett viselkedésének köszönhetően gyorsan pörögtek az edzések, délután 3-ig összesen 5 lehetősége volt mindenkinek, hogy megfussa a kvalifikáció legjobb körét. A 29 pilótából azonban csak 16 juthatott tovább, így nagy volt a tét, főleg a 11. helytől, hiszen a 11. és a 18. hely között kb. 10 másodperc különbség volt, így a legkisebb javításra is sok helyezést lehetett előre ugrani. Az 5. gyakorló kör végén azonban vége lett a lehetőségeknek, az első 16 pilóta bejutott a 16-os DKO rendszerébe. 

Érdekesség, hogy Babics Oszkár, aki magyar bajnok is volt, saját technikai akadály miatt gépet kellett cserélnie, és erről elfelejtett szólni a szervezőknek, aminek az eredménye az lett, hogy kétszer is kvalifikálta magát a versenyre. Szerencsére ezt hamar észrevettük, így az egyik Oszkárt kizártuk, és a 17. helyen lévő pilóta bejuthatott a DKO-ba.

A DKO közben történtek szokásos és meglepő fordulatok is. Roland és Blahesz természetesen menetelt végig a nyerő ágon, Oszkár azonban azonnal lebukott a kieső ágba, Vajcsi pedig félúton csatlakozott a kieső ághoz. Ennek ellenére mind a 4-en eljutottak az utolsó előtti futamig, ami meglepő módon Roland és Oszi kiesését hozta. Hosszú idő óta először sem Roland, sem Oszi nem került be a döntőbe. Blahesz es Vajcsi viszont simán hozta a kötelezőt, illetve bejutott még Kutas és CsMate is.

Érdekesség, hogy ez Kutas és CsMate első hivatalos versenye, és első versenyen a döntőbe jutottak. Érdemes lesz rájuk odafigyelni a jövőben. Természetesen Máté érdemeit is dicsérni kell, azonban Vajcsit még Blahesz sem tudta megelőzni. Kialakult az első négy: Vajcsi, Blahesz, CsMate, Kutas. Gratulálunk mind a 4 pilótának, illetve mindenkinek, aki helyezést ért el. 

Említésre méltó még a leggyorsabb limitidő, ami 75 másodperc környékén mozog, ezt Roland érte el. A második legjobb limitidő Vajcsié, 79 másodperccel. A leggyorsabb kört is Roland hozta el, 22.1-el, a második, Oszi, lemaradva 25.3 mp-et tudott teljesíteni. Az újoncok közül Kutas és CsMate érte el a legjobb helyezéseket, nekik emiatt külön gratuláció.

Ha a részletekre vagy kíváncsi, lépj fel ide:
 https://racetimer.hu/en/events/details/95dc108d3e1525eca30270daff70aa85 

Köszönjük még egyszer a szervezésnek, mindenkinek, aki eljött és hozzátett a verseny hangulatához.

Találkozunk következő alkalommal, 04.23-án, Győrben!