Blog

Mondanám, hogy vidáman ébredtünk szombaton, mert végre kiderült, kik utazhatnak Kínába, a világbajnokságra, de ez nem lenne teljesen igaz, mert amikor 4:30-kor felébredtem, semmiféle vidámság nem volt bennem. A 4:30-as kelés annak volt köszönhető, hogy Velence olyan népszerűségnek örvend a kiruccanni vágyók körében, amit a szállás árak is erősen tükröznek, a mi pénztárcánk viszont negatívat mutat mostanában, így maradt a korai kelés, és az azzal együttjáró fizikai fájdalom.

6:30 magasságában már a pályát építettük, ami végül egészen jól sikerült az Oktival való kooperációnak köszönhetően. Jómagam, szokásomhoz hűen a rizikósabb elemeknél problémáztam, de szakállas barátom többször is megnyugtatott, mondván: ügyesek a srácok. Egyébként tényleg azok.

Létszám tekéntetében családiasak voltunk, ami nem is csoda, nyár lévén elkezdődtek a szabadságolások, és akik nem az első helyekért harcoltak, jobbnak látták nem ujjat húzni a feleséggel, barátnővel, meg az egész családdal, akik egészen biztosan másképpen képzelik el a szabadságot, mint 32 fokban visító gépeket nézni, így a versenysorozat utolsó fordulóját néhányan kihagyták, de azért nem volt okunk nagy panaszáradatra, 23 versenyző ott volt, és derekasan helytállt.

A délelőtt folyamán sikerült tartanunk az ütemtervet, azaz a gyakrolások 9:30-tól 12:30-ig lezajlottak, amibe 4 próbálkozás fért bele mindenkinek. Az esélyesek közül Zsoltee csak ebédidőben futott be, erősen félbeteg állapotban, valami gasztrovírus támadta le, így ő a 4 gyakorlókörét az alatt teljesítette, amíg a többiek az étkezéssel voltak elfoglalva, amit bizonyára cseppet sem bánt, enni számára nem volt tanácsos egyéb okokból.

A leggyorsabb gyakorló kört Rolandnak sikerült megrepülnie, 20,4 másodpercig tudott lemenni, így adva választ a reggeli találgatásunkra, hogy vajon lesz-e 20 másodperc alatti köridő. Mivel a gyakorlók alatt nem volt, így kb biztos volt, hogy ez így is marad, mert a versenyen már egyetlen versenyző sem akart feleslegesen az idővel harcolni, éretten visszafogták magukat, nem kockáztatván a lecsúszást a dobogóról, Oszi repülte a leggyorsabbat, ő 21.8 másodperc alatt ment végig.

Ebéd után, szinte hajszálra pontosan 13:30-kor sikerült kezdenünk az éles futamokat, amely alatt néhány arcon végül kicsapódott a stressz. Ike például a tőle megszokott módon a szerencsétlen kopterén töltötte ki mérgét, elkönyvelve, hogy ma ez neki nem megy, fel is adta a versenyt, de menetrendszerűen megnyugodott, mire napnak vége lett. Aztán ott volt még Vajcsi, aki rendre kiugrott a rajkor, így érvénytelenítve saját teljesítményeit, illetve egyszer Zsoltee körét nullázta le, akivel parádésat ütközött, amit nagyon szeret a kamera, meg a nézők is, kevésbé viszont Zsoltee, akit ebben az esetben egy olyan versenyző ütött ki, aki a startnál már diszkvaifikálta magát.

Természetesen neki járt a rerun, amit becsületesen megrepült, de stresszesen, betegen, nem igazán önmagát adva. Ez a szombat pech volt számára, ugyanakor le a kalappal, mert még így, félholtan is a hetedik helyre hozta be magát, illetve kopterét.

Kristófnak se kedvezett a szerencse, gépét a bozótosba küldte ritkítani az ottani levél és ág állományt. Az nem tiszta számomra, hogy idegi vagy műszaki alapon, de lényeg, hogy végül ő is elengedte a szombati versenyt, és nézővé vedlett vissza, egy árnyékos helyről élvezte a többiek csatáit.

Említésre méltó még Levi versenyzése. Őt illetően mostanában találgatások indultak a versenyzők körében, hogy vajon visszaesett-e az idei teljesítménye, vagy csak nem akar kockáztatni mostanában, de szombaton ezt kérdés nélkül, egyértelmen megválaszolta azzal amit letett az asztalra. Szó sincs visszaesésről, olyat repült, amit tanítani kéne, hibák, idegeskedés, és felesleges kockázatás nélkül, így bebizonyította, hogy pontosan ugyanúgy nagyágyúnak számít még ma is, ahogyan például Roli vagy Oszi.

És ha már… Roland és Oszi repülése, és hozzáállása láttán azt kell mondjam, ezek a srácok megérettek a nemzetközi porondra, amit persze már néhány külföldi versenyen is bizonyítottak.

Nagyon ügyesen, és taktikusan repültek, ami az utolsó körben jött ki igazán. Látszott, hogy semmi rizikót nem vállalnak, mert már nincs miért. Magukhoz képest visszafogottan, rángatás és szonte korrekciók nélkül szépen felrepítették magukat a dobogóra, ezzel egyúttal biztosítva helyüket azon a repülőn, ami elviszi őket arra a helyre, ahol a világ legjobb drónversenyzőivel mérhetik össze tudásukat.

A szombati verseny végeredményeképpen az első helyre Oszi álhatott, a másodikra Roland, a harmadikra pedig Levi, köztük összesen 1-1 pont volt a különbség.

Véget ért hát a 2019-es hivatalos hazai bajnokság. Félelmetes volt az elmúlt fél év. A magyar bajnok ma az a Babics Oszkár, akit év elején még attól féltettünk, hogy “elforrófejűsködi” (tutira nincs ilyen szó) a szezont, de nem.

Öröm olyan fiatalokat látni, akik hallgatnak másokra, megfogadják a jótanácsot és nem hiszik azt, hogy ők tudnak mindent a legjobban. Öröm továbbá olyan versenyzőknek díjat átadni, akik egyrészt tehetségesek, másrészt valóban megdolgoztak a győzelemért.

Ma már kijelenthetjük, hogy a dobogós versenyzők között nincs mázlista, nincs olyan, akinek csak “jól adta ki”. Ezek a srácok nagyon keményen megdolgoztak az eredményért, ügyesen, éretten, taktikusan versenyeznek, nem kérdés, hogy ott a helyük a világ legnagyobbjai között.

Megragadom az alkalmat, hogy az összes szervező nevében megköszönjem minden versenyzőnek, hogy ilyen zökkenőmentes, sikeres, és persze nagyon szórakoztató bajnokságot zárhattunk idén.

Bár az idei hivatalos sorozatnak vége, azért idén még lesz verseny, hogy formában maradjatok, meg mert szeretjük! Az infókkal majd jövünk, addig is gyakoroljatok sokat!

Recsegjen a karbon, puffadjanak az akksi és visítsanak a motorok!