Egy ősi kelta mondás szerint, aki a húsvét előtti napokban nyulat lát a drónversenypályán, sok piros tojást kap majd a locsolásért. Nem tudom, hogy a versenyzők és a nézők közül ki gyűjtött sok tojást, de hogy nyulat nem láttunk a pályán, az biztos. Láttunk viszont egy csomó érdekes eseményt, olyat is amire lehetett számítani, és olyat is, amire nem.

Kezdjük azzal, hogy az időjárás igazán elkényeztetett bennünket. Úgy a pénteki gyakorlónapon, mint a szombati versenyen, még felhőt se nagyon láttunk az égen, annyira nem, hogy előkerültek az 50-es faktorú napozókrémek, és a napbarnított testű, gyönyörű, bikinis lányok……... jó, mondjuk nem volt, igazából csak a versenyzők és a velük érkező kísérők vették fel a harcot az ibolyántúli sugárzás ellen, de ha a sport elér egy olyan népszerűségi szintet, mint mondjuk a Forma-1, akkor majd akár még ez is megtörténhet.

A helyszín már adott hozzá, hiszen az idei második hivatalos DRH futam is a Hungaroring területén került megrendezésre, a sportunk népszerűsége pedig töretlen iramban növekszik.

Tehát az idő csodás volt, és valami fura oknál fogva még a szél is csak egy-két alkalommal mutatta meg erejét, akkor viszont vitt napernyőt, borított mobil kerítést molinóval, kavart port, de milyen hirtelen jött, olyan gyorsan tovább is állt. Úgy látszik, a szélnek ez alkalommal máshol volt dolga, hozzánk éppen csak benézett.

Az idei második DRH futamon 25 induló érezte fontosnak, hogy megmérettesse tudását, ez alkalommal mindössze egy vendégversenyző érkezett, méghozzá a szomszédos Szlovákiából, ez viszont valamiért csak a verseny után jött le, egészen addig “a Horvátországból érkezett versenyzőként” aposztrofáltam szegényt, ezúton is elnézést kérek tőle, pedig a zászló ott volt a neve mellett, a szemüvegem meg az autóban, tehát minden adott volt, hogy elkerüljük ezt a helyzetet, szóval bocsi, Mio!

A pénteki gyakorlónap szinte végig Osziról szólt, aki félelmetes időket repült, és bár a nap végi pontversenyt elveszítette, azaz csak második lett, sorra hozta a legjobb köröket. A 14 éves versenyző olyannyira felszívta magát, hogy a leggyorsabb köre több, mint 5 százalékkal gyorsabb volt, mint a második legjobb köridőt megszerző Rolandé, a kétszeres hazai bajnok Felnorénál, aki a harmadik leggyorsabb kört repülte pénteken, pedig több, mint 15 százalékkal volt gyorsabb. Ez elvileg azt jelentené, hogy ha az akkuk bírnák a hosszabb időt, akkor Oszi 6-7 kör alatt lekörözte volna. De csak elvileg, mert valójában ennek nincs köze a valósághoz, ez csak a matek, mert a pályán nem ennyire egyszerű az élet.

Ez látszik is a pénteki nap pontverseny eredményéből is, hiszen hiába volt Oszi legjobb köre 20.06s, a szintén szemtelenül fiatal Lewié pedig ennél jóval lassabb, 23.88s, nap végén mégis Lewi zárt több ponttal, számszerűen 172-vel, míg Oszi 160 pontot szerzett.

A szombati nap gyakorlója sem alakult különösebben más módon. Oszinál elszakadt a cérna, és a legjobb köridőt 19.05s alatt futotta. Csodájára jártunk a repülésének, hiszen szombaton a második legjobb kör Felnoré volt , de csak 22.74-es idővel, tőle alig lemaradva Roland 22.79s, aztán Levi 22.81s.

És akkor még ennek mentén említeném meg a leggyorsabb köridő kapcsán Alit is, aki 23.87-et hozott, de bármennyire is fájó, ez nem az ő ideje. Még nem.

Hogy miért is érdekesek ezek a legjobb köridő és a pontverseny közötti összefüggések, arra maga a verseny, és a versenyen kialakult végeredmény világít rá leginkább.

Ugyanis volt verseny is, nem csak gyakorlókörök, és ott kijött az, aminek ki kellett jönnie. Látványra úgy nézett ki, hogy ezt a fordulót Oszinak kell megnyernie, mégsem így lett. Az ok, hogy miért nem, roppant egyszerű: Oszi nem a többiekkel versenyzett, saját magát próbálta legyőzni. Elfelejtette, hogy egy versenyen van, ahol nem az a cél, hogy megmutassuk, milyen gyorsan tudunk teljesíteni egy-egy kört, vagy egyszer három kört. Versenyen az a cél, hogy győzzünk. Az meg csak úgy megy, ha odafigyelünk a többiekre is, és végig észben tartjuk, hogy ez már nem a gyakorlás. Néhányan ezt az apróságot hagyják figyelmen kívül, és ezért esnek vissza az őket a tudásuk alapján megillető helyről a sokadikra.

Ez történt szombat délután is, ahol a tehetség, a tudás, a tapasztalat és a hidegvér megfelelő keveréke végül Daemon, azaz Rontó Roland számára hozta az meg az első helyet, méghozzá teljesen megérdemelten. Tavaly ilyenkor még nem hittem, csak reméltem, hogy egy versenyző képes ennyit alakulni. Bár nem posztom értékelni az indulókat, mégis ezt teszem. Roland megérdemelten küzdötte fel magát a dobogó legfelsőbb fokára, a második helyre Felnor állhatott, akinek a hidegvére ennél alacsonyabb hőmérsékletre már nem nagyon tud csökkenni, a harmadik helyre pedig a tapasztalt öreg róka, Ilyés Zsolt állhatott, aki ennyi starttal a kezében már tökéletesen tisztában van a saját képességeivel.

Versenyen nem kockáztat, hozza a biztosat, amit bármikor tud, és mint látszik, hiába volt a legjobb köre 25 százalékkal lassabb, mint Oszié, szombaton az ő kezében serleg csillogott a lemenőben lévő nap fényében, amíg a nagyot domborító, de jóval tapasztalatlanabb játékosok csak vágyakozva nézhették azt.

Így történt az is, hogy Oszi végül a hetedik helyen zárta a napot, Ali pedig, aki szintén sokkal több akart lenni saját magánál, a 21-es pozicióval kellett beérje.

Reméljük, hogy nagy tapasztalat volt ez minden tehetséges, de forrófejű pilóta számára, és versenyről-versenyre ők is elérik azt a szintet, amikor csak olyat repülnek majd, amit valóban tudnak.

Számukra az a rossz hír, hogy ezt lesz a legnehezebb meglépni. Megérezni, hogy mi az leggyorsabb tempó amit biztonsággal, hibázás nélkül tudnak teljesíteni. Borzasztó nehéz 20-21 másodpercet repülni egy pályán, ahol amúgy ment a 19 is. Ehhez kell a tapasztalat, de csak nyugi, menni fog az!

Összességében iszonyatosan élvezetes két napot zártunk, volt sok szép pillanat, volt füstölő gép, nagy repülések, pályán végigrugdosott kopter, és minden, ami hozzá tartozik egy jó kis eseményhez. Külön öröm volt, hogy a versenyre a pilótáknak sikerült fegyelmezetté válni, így magát a versenyt alig több, mint másfél óra alatt sikerült lebonyolítani, senkit nem kellett figyelmeztetni, minden szépen, olajozottan ment. Azt kellene elérni, hogy ugyanígy menjen gyakorlás közben is, és akkor úgy 30 százalékkal több időt lehetne gyakorlással tölteni.

Köszönet minden indulónak, aki repülésével hozzátett a naphoz, és persze köszönet Kristófnak és Oktinak azért a rengeteg munkáért, amit beletesznek a hazai drónversenyzés fejlődésébe!

Találkozunk május 1-én!

Aki kíváncsi a teljes listára, végeredményekre, időkre, az látogasson el a racetimer.hu oldalára!