Egy másfajta élménybeszámoló

(misztikus két-három betűs rövidítések nélkül)

2 és fél évvel ezelőtt, épp elmúlt 12 éves, azzal jött nekem, hogy drónversenyző akar lenni, miután pár hónappal korábban kapott egy játékdrónt Péter Nyiritől. „Jól van, jól van…” mondtam neki, magamban meg azt gondoltam, na itt a következő hülyeség, ami majd idővel elmúlik. Hónapokon át nyomatta nekem az általam mérhetetlenül naívnak ítélt szöveget. Versenyző... meg bajnok... Na persze! Összeírt a netről egy kupac alkatrészt, mindenféle mütyürt, számomra teljesen értelmezhetetlen cuccokat, persze valami horrorisztikus végösszeg jött ki. Nem hagyott békén. Eldurrant az agyam, és kifakadtam: „Miből gondolod, hogy ez a sok alkatrész kompatibilis egymással, és hogy gondolod, hogy ezekből itt majd tök egyedül drónt fogsz építeni, amikor halvány gőzöd nincs róla?! És erre adjak ki egy rakás pénzt is ráadásul??? Na azt felejtsd el! Keressünk valakit, aki segít! Keress egy társaságot, akik ezt csinálják és segítenek neked!” Így jutottunk el egy budaörsi távirányítósjáték-üzletbe, ahol találkoztunk Marcival. Ő adta az első löketet Oszinak: „Egyelőre ne akarj drónt építeni, hanem ha van vmi kis játékdrónod, akkor menjél ki, és gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj! Utána majd fogod tudni, milyenre van szükséged.” Nagyon hálás vagyok Marcinak (nem tudom azóta se, milyen Marci)! Közben Oszit apja elvitte Velencére egy versenyre drónt simogatni és ismerkedni.

Ettől kezdve Ti segítettétek, terelgettétek Oszit. 2018 tavaszától Vegh Jozsef és Felcsuti Norbert Felnor vette kezelésbe, közben Csaba Farkas segített összerakni az első komolyabb drónt. Később Bódig Krisztián Capri is komoly „edzői” munkát végzett, végül Roland Rontó és Kristofóri Levente tették magasra a mércét. Hogy Oszi tegnap bajnokká válhatott, az nagyrészt nektek köszönhető!

Emellett köszönjük az anyagi és lelki támogatást Péter Nyirinek, Beáta Lenkeinek és Egon Babicsnak, akik nélkül nem lett volna szemüveg, távirányító, vázak, aksik, repülésvezérlő, antenna, mindenféle alkatrészek, táska, szerszámok, forrasztópáka, meg ezek által további lelkesedés. A céges szponzorokat Oszi majd hozzáírja.


Nekem adatik a büszkeség :-D És hogy közvetlen közelről lássam ezt a projektet az összes napi szintű örömével, izgalmával és bosszúságával: „Hol vagy már, Kisfiam? Tényleg sikerült szlalomoznod a fák közt és átfordulnod a levegőben? Gyere haza, mert elmegy az utolsó busz! Pakold már el a drónos szarjaidat, mert beterítik az egész nappalit, előszobát és konyhát, a szobádról nem is beszélve… Megint összetörted? Bedöglött a repülésvezérlő? Mondjad, mennyi zsé kell már megint erre az új vacakra? Mikor? Kinek kell utalni? Még akkor kajára is?! Mi a francnak vinnyog az a rohadt aksitöltő éjjel 2-kor is még?! Nem kellene néha iskolába is járnod? Nem kellene valami témazárókra tanulnod?” Köszönjük Zsófia Tost osztályfőnök rugalmas hozzáállását a hiányzásokhoz! És hálás vagyok Tímea Babicsnak is, hogy elviseli, ha olykor csak a bátyja körül forognak a dolgok!

Köszönjük szépen mindenki segítségét, azokét is, akiket itt nem tudtam név szerint megnevezni, de nagyban hozzájárultak ehhez az eredményhez!

Gratulálok, Oszikám! Csak így tovább!